2009. november 23., hétfő

Leszokási módszerek

A leszokási módszerek fontossága másodlagos, ha elhatároztad, hogy soha többé, semmilyen módon nem dohányzol, és ez alól nem lesz semmilyen kivétel.

Ez a kulcsa a sikernek, és semmi más. Komolyan. Rengeteg sikertelen leszokási kísérletem volt, mert hagytam valamilyen kiskaput, például azt, hogy hetente kétszer pipázhatok, vagy azt, hogy most olyan nagyon rossz dolog történt velem, hogy egy szálat elszívhatok. Nem szabad. Soha, semmilyen formában. És nincs kivétel.

Szóval, ha ezen túlvagyunk, akkor jöhetnek a módszerek. Egyszerre többet is alkalmazhatsz belőlük. Ezek persze nem fogják helyettesíteni az elhatározásodat, legfeljebb segíteni. Tehát első az elhatározás. Második a módszer. Nézzük, miből választhatunk.

Nikotin tapasz
Rengeteget olvashatsz ebben a témában az Interneten, keress rá nyugodtan. Saját tapasztalatom, hogy a nikotin tapasz a léleknek segít, nem a testnek. Többször használtam, és mindannyiszor előfordult, hogy két-három nap után elfelejtettem föltenni, és ezt csak este vettem észre. A tanulság:  a fizikai elvonási tünetek annyira enyhék, hogy foglalkozni sem érdemes velük. Ennek ellenére végső leszokásomkor is használtam egy napig, aztán másnap elfelejtettem föltenni.

A tapasznál arra vigyázz, nehogy nikotinmérgezést okozzon. Könnyű túladagolni! Nekem többször sikerült. Meg arra is vigyázz, nehogy rászokj! Állítólag több esetben előfordult.

Nikotinos rágó
Ugyanaz mondható el róla, mint a tapaszról, ez is nikotinpótló kezelés, annyi a különbség, hogy rettenetes az íze. Tényleg. Ennek ellenére állítólag erre is rá lehet szokni, akár a többi nikotinpótló készítményre.

Elektromos cigaretta, nikotin inhalátor és a többi bigyó
Ezeket a dolgokat nem próbáltam, de szerintem hatásukban ugyanolyanok, mint a többi nikotinpótló készítmény. Van belőlük sokféle, mindenki választhat ízlése szerint, de az az igazság, hogy a leszokáshoz nem kell egyik sem. Ha a lelkedet ez megnyugtatja, használd nyugodtan, de ahogy rájöttél, hogy fölösleges, hagyj fel vele, mielőtt még rászoknál.

Nikotinmentes készítmények
Általában nyugtató és méregtelenítő hatásúak, a fizikai elvonási tüneteket hivatottak csökkenteni. Ha van kedved, próbálj ki egyet, ártani nem árthat, de természetesen ez sem fogja helyettesíteni az elhatározásodat.

Akupunktúra
Kipróbáltam, és az a helyzet, hogy használ. Egy kúra után kb. három hétig fél doboz cigit szívtam a szokásos egy-másfél helyett, mert több nem esett jól. Azt mondta az orvos, hogy a kezelés után ne akarjam csökkenteni az adagot, ne erőlködjek, de meglátom, hogy csökkenni fog magától. Így is lett. Aztán vissza kellett volna menni a következő kezelésre, de az a helyzet, hogy az előző kezelés rohadtul kellemetlen volt. Először is alsógatyára kellett vetkőznöm egy fiatal doktornő előtt, másodszor pedig belém szúrt egy csomó tűt, és ez fájt. Szóval nem mentem vissza.

Mágneses biorezonancia
Meglehetősen áltudományosnak ható a kezelés, ennek ellenére az emberek felénél állítólag hat. Nekem is vannak ismerőseim, akik ezzel szoktak le, vagy legalább is egy időre leszoktak vele. Ugye mondtam már, hogy az elhatározást nem pótolja semmi? Tudod: soha, semmilyen formában, és nincs kivétel. Na de vissza a kezelésre: fájdalommentes, kb fél óra, és egy biztos: ártani nem árt. Kipróbáltam, nekem semmit nem használt, de a velem együtt a kezelésen részt vevő munkatársaim felének igen.

Önsegítő csoport
Igen, van ilyen is, állítólag nagyon sokat segít. Maga az Internet is egy ilyen nagy önsegítő csoport egyébként. H a rákeresel, rengeteg fórumbejegyzés, blogbejegyzés szól arról, hogy ki milyen módon szokott le, sikerült-e, milyen volt, stb. Érdemes ezeket olvasgatni.

Háziorvos, tüdőgondozó
A dohányzás nikotinfüggőség, tehát egy betegség. Ha beteg vagy, menj el az orvoshoz! Ez nem vicc. Minden háziorvos szívesen segít a leszokásban, a tüdőgondozókban pedig ehhez tudományos módszerek is vannak. Ha komolyan gondolod a leszokást, érdemes kipróbálni. Menj el! Mi bajod lehet?

Mindenféle módszertanok
Vannak mindenféle módszertanok ingyen és pénzért, amiket követni lehet. A pénzesek közül egyet emelnék ki. Allen Carr: Leszoknék a dohányzásról, de nem tudok c. hangoskönyvét. Egyszerűen zseniális. Ez nem egy agyament, ezoterikus módszertan, nem is idétlen amerikai "ismételjük együtt háromszor, hogy milyen jó nem rágyújtani" típusú, hanem az európai agynak megfelelő módon értelmes, ráadásul még humoros is. Ismertetőt itt olvashatsz róla.

Az ingyenesek közül itt van egy kis válogatás:

És persze számos videós jótanácsot is találhatsz. Álljon itt ezekből is egy kis ízelítő, sajnos csak angolul:









Ezek a módszerek mind hasznosak ugyan, de nem fognak leszokni helyetted. A legfontosabb, hogy tényleg elhatározd: soha többé, semmilyen módon nem dohányzol, és ez alól nem lesz semmilyen kivétel.
1 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

Hogyan szokjunk le?

Ha le akarsz szokni a dohányzásról, egyetlen dolgot kell tenned:

El kell határoznod, hogy soha többé, semmilyen módon nem dohányzol, és ez alól nem lesz semmilyen kivétel.

Vegyük sorjában ennek a súlyos kijelentésnek a részeit:

Soha többé
A dohányzás nikotinfüggőség. A függőségtől csak úgy lehet megszabadulni, ha az elhatározás végleges. Időlegesen nem tudsz nem függő lenni. Ha nem határozod el, hogy soha többé nem dohányzol, akkor a leszokás nem fog sikerülni, mert találsz majd indokot a rágyújtásra. Aztán ezek az alkalmak elkezdenek szaporodni, míg végül jön az életedben egy stresszes vagy rossz időszak, és ezzel el is buktál. Nem, nem jós vagyok, hanem az addikció az, ami ilyen kiszámítható módon működik. Ha le akarsz szokni, akkor el kell határoznod, hogy soha, de tényleg soha többé nem dohányzol.

Semmilyen módon
A dohányzás nikotinfüggőség. Teljesen mindegy, hogy milyen módon juttatod a szervezetedbe a nikotint, pipázva, vízipipázva, tubákolva, bagót rágva, inhalátorral vagy elektromos cigivel. A nikotin bejut, és ez a lényeg, mert így a nikotinfüggőség nem múlik el. Ha bármilyen módon dohányzol, az ugyanúgy dohányzás, semmivel nem jobb, mint a cigaretta. Ha le akarsz szokni, akkor semmilyen módon nem dohányozhatsz többé. Egyáltalán semmilyen módon.

Nincs semmilyen kivétel
A dohányzás nikotinfüggőség. Ha nikotint juttatsz a szervezetedbe, a függőség azonnal kiújul. Elég egyetlen szál cigi, és vége a leszokásnak; hamarosan már ugyanannyit szívsz, mint a leszokás előtt. Egyetlen slukkal is elbukhatsz! Egyetlen szivarral, vagy vízipipával is! Nikotinfüggő vagy. Úgy szabadulhatsz meg a függőségedtől, ha nem viszel többet nikotint a szervezetedbe. Ez ennyire egyszerű. Ha ezt nem határozod el, akkor egy kivételesen rossz napon, vagy valamilyen más, különleges alkalommal majd rágyújtasz, és ezzel vége is a leszokásnak: újra nikotin kerül a szervezetedbe, és a függőséged kiújul. Ha le akarsz szokni a dohányzásról, akkor el kell határoznod, hogy nem lesz semmilyen kivétel, tehát soha, semmilyen alkalommal, semmilyen indokkal, semmilyen okból nem gyújtasz rá.

Ezután már csak két dolgot kell tenned. Először is ragaszkodj az elhatározásodhoz minden helyzetben. Másodszor pedig ne érezd magad rosszul attól, hogy meg vagy fosztva a dohányzástól. A dohányzás forró mérgező gázok belégzése, nincs benne semmi jó. Az egyetlen öröm az elvonási tünetek enyhítése. Ha leszoksz, nem lesznek elvonási tüneteid, tehát mindig olyan jó lesz, mintha egyfolytában dohányozhatnál, csak még sokkal jobb, mert az elvonási tüneteket a dohányosok egy idő után nem tudják már 100%-osan enyhíteni, hiszen hozzászoknak a nikotinhoz, az adagjukat pedig nem emelhetik a végtelenségig, mert belehalnának. Igaz, nem fogsz illatos füstöt fújni, cserébe viszont nem kapsz a dohányzástól tüdőrákot, érszűkületet, gégerákot, szívinfarktust, szürke hályogot, fogínysorvadást, impotenciát, ... soroljam tovább?
0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

2009. november 22., vasárnap

Hogyan ne szokjunk le?

Vannak módszerek, amivel jelentősen megnehezíthetjük a leszokást, sőt, jó eséllyel biztosíthatjuk a kudarcot is. Ez azért rossz, mert minden egyes skiertelen leszokással erősödik bennünk az az érzés, hogy gyönge, akaraterő nélküli, alacsonyrendű létformák vagyunk, akik soha sem lesznek képesek megszabadulni a dohányzástól, és ezt meg is érdemlik. Lássuk most ezeket a módszereket.

A napi adag csökkentése
Ennek a smódszernek számtalan változata van, van olyan, aki délig nem gyújt rá, van, aki este nem gyújt rá, sőt, olyan is van, aki a hétvégét teszi füstmentessé. Nézzük, hogy mi ezzel a probléma? Mint ahogy azt már megbeszéltük, a nikotinfüggőség miatt dohányzunk. A függőség természete olyan, hogy nem engedi meg az adag csökkentését, sőt, hosszabb távon kikényszeríti a növelését. A napi adag csökkentésével tehát azt fogjuk elérni, hogy a dohányzás mellett is állandóan szenvedünk az elvonási tünetektől. Ezt talán bírjuk valameddig, de egy idő után egészen biztosan feladjuk majd. Ne dőljünk be annak, hogy ez a módszer könnyebbnek tűnik, mint a teljes leszokás, mert igazából sokkal nehezebb, és hosszabb szenvedést okoz. A kudarc biztos záloga.

Csak bizonyos alkalmakkor gyújtunk rá
Ez a módszer azt a vágyat fejezi ki, hogy bár csak alkalmi dohányosok lehetnénk. A helyzet az, hogy ez nem lehetséges, mivel nikotinfüggők vagyunk. ALkalmi dohányos alapvetően négy fajta van.
  • Gyönge szervezetű - ez a típus nikotinfüggő ugyan, de a szervezete nem elég erős a rendszeres dohányzáshoz, ezért nem tud rendszeresen ciarettázni
  • Genetikailag nem hajlamos a nikotinfüggőségre - ez a típus mázlista, viszont nem is élvezi a dohányzást, csupán az azzal kapcsolatos hangulatot.
  • Rettegésben élő - élvezi ugyan a dohányzást, tehát nikotinfüggő, de nem mer rendszeresen dohányozni, mert fél az egészséget károsító hatástól, mert pl. a családjában volt arra példa, hogy valaki a dohányzás miatt tüdőrákban meghalt, vagy le kellett vágni a lábát. Ez a típus folyamatosan szenved az elvonási tünetektől, de nem mer rendszeresen dohányozni.
  • Ha nem akarok, nem gyújtok rá - ez a típus élvezi a dohányzást, tehát nikotinfüggő, de az akaraterejét használva dacol a függőségével. Csak idő kérdése, hogy mikor válik rendszeres dohányossá. Ez az állapot a függőség miatt nem tartható fent örökké, és addig is nagyon nehéz, mert az elvonási tünetekkel folyamatosan meg kell küzdeni.
A cigi helyett áttérünk a szivarra/pipára/vízipipára
Ez a módszer sajnos nem segít, mivel a nikotinfüggőség miatt dohányzunk. Ha az áttéréssel csökkentjük a nikotin adagunkat, akkor vissza fogunk szokni a cigire, mert különben folyamatosan kínoznak az elvonási tünetek. Ha az áttéréssel nem csökkentjük a nikotin adagunkat, akkor pedig ugyanott vagyunk a szivarozással, pipázással, vízipipázással, mint ahol a cigarettázással voltunk. Sem a szivar, sem a pipa, sem a vízipipa nem jobb, mint a cigaretta. Mindegyik nagyon ártalmas az egészségre. Igen, még a vízipipa is. A füstjében kevesebb ugyan a kátrány, de sokkal több a szénmonoxid, jelentős a nikotintartalma, és nagyobb szemcséket is belélegzünk a füsttel (ezek láthatóak a vízipipa csövének kimosásakor, igen, azok a nagy, vöröses szemcsék a tüdőnkben kötnek ki, amikor vízipipázunk).

Mindezekben a módszerekben van egy közös vonás: nem tudjuk elhatározni, hogy végleg dohányzás nélkül éljünk, és ezért nyitva akarunk hagyni valamilyen kiskaput (legalább néha egy-egy szivart, vagy vízipipát). A nikotinfüggőség pedig kihasználja ezt, átbújik a kiskapun és nem hagyja, hogy megszabaduljunk tőle. A leszokás alapvető feltétele, hogy el tudjuk határozni: soha többet semmilyen formában nem fogunk dohányzoni. Ha ez nem sikerül, nem fog sikerülni a leszokás sem.


0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

2009. november 11., szerda

Mikor gyújtunk rá

Vegyük most sorba azokat az alkalmakat, amikor rágyújtunk, és nézzük meg, hogy miért tesszük?

Ébredés után
Olyan jól esik ilyenkor egy cigaretta, segít felébredni! A valóságban az ébredés utáni cigaretta esik a legrosszabbul, mert a szervezetünk ilyenkor még regenerálódna, így nagyon rosszul esik neki a méreg. A nikotin élénkítő hatása valóban segítheti a felébredést, de a szénmonoxid oxigén elvonó hatása ezt ellensúlyozza. Azért szeretjük mégis a reggeli első cigarettát, mert már régóta nem dohányoztunk, és enyhíteni akarjuk az elvonási tüneteket.

Evés után segíti az emésztést
A cigaretta nem segíti az emésztést, sőt, valójában sok emésztőszerv-rendszeri betegség kialakulásáért felelős. A dohányosoknak tipikusan rossz az emésztése. A nikotin valóban gyorsítja a tápanyagcserét, de közben tönkreteszi a gyomrot, a hasnyálmirigyet, a májat, a beleket.

Koncentrációt igénylő feladat előtt
Az igazság az, hogy a dohányzás nem segíti a koncentrációt, sőt, hosszú távon memóriazavarokat okoz és csökkenti a gondolkodási képességünket. Rövid távon ugyan a nikotin serkentő hatású, de ezt ellensúlyozza az általa okozott stressz és a dohányfüstben található szénmonoxid, amitől az agy oxigén ellátása csökken.

Nehéz feladat előtt erőt, önbizalmat ad
A dohányzás éppen hogy elveszi az erőt, nem adja. Izgatószer, idegességet, zavarodottságot okoz, nehezíti a koncentrációt. Bár az adrenalin termelés fokozásával rövidtávon valóban segítené a fizikai erőkifejtést, de ezt ellensúlyozza a szénmonoxid oxigénelvonó hatása. A dohányzás függőség, és mint ilyen, nem adja, hanem elveszi az önbizalmat, önbecsülést. Aki már megpróbált leszokni, de nem sikerült neki, tudja, hogy miről beszélek.

Munka után pihentet, elalvás előtt segít megnyugodni
A nikotin izgatószer, nem nyugtató. Adrenalint termel, ami növeli a pulzusszámot, szűkíti az ereket, növeli a vérnyomást. Ez a szervezet úgynevezett készenléti állapota, amit normális esetben a veszélyhelyzetek idéznek elő. Ennek tehát semmi köze nincs a megnyugváshoz. Amitől megnyugszunk, az kizárólag az a tudat, hogy magunkhoz vettünk egy kis nikotint, így kibírjuk az elvonási tüneteket reggelig.

A valóság az, hogy a cigaretta semmiben nem segít, hanem csak megnehezíti a dolgokat. Kizárólag egy dolog miatt gyújtunk rá: hogy csillapítsuk az elvonási tüneteket. Ezzel csak az a probléma, hogy az elvonási tüneteket éppen a dohányzás okozza, ráadásul az idő múlásával egyre kevésbé tudja megszüntetni, mivel a szervezetünk hozzászokik a nikotinhoz és egyre nagyobb adagra van szüksége. A nikotin bevitelt viszont nem fokozhatjuk a végtelenségig, mert a nikotin méreg és belehalnánk.

Ne feledd: a dohányzás öl.




0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

2009. november 10., kedd

Élvezetes-e a cigaretta?

Hosszú dohányos pályafutásom alatt arra jöttem rá, hogy a cigaretta nem élvezetes, csak annak gondoljuk. Ez elsőre nyilván meghökkentően hangzik, hiszen akkor mi a fenének szívjuk? A válasz egyszerű, az elvonási tünetek miatt szívjuk, azokat akarjuk enyhíteni. Észrevetted már, hogy egy hosszabb sikertelen leszokási kísérlet után az első cigi nem esik jól, csak a második? Tudod, hogy ez miért van így?

A dohányzás nagyon gyorsan függőséget okoz, nézzük meg, hogyan. Az első cigaretta elszívásával nikotin kerül a szervezetbe, rosszul érezzük magunkat tőle, kellemetlen az íze, irritálja a tüdőt, mindez elnyomja azt az apró kellemes érzést amit a nikotin által megnövekedett dopamin-termelés okoz az agyban. Az első cigaretta elnyomása után a nikotin elkezd kiürülni a szervezetből (2 óra alatt a fele elbomlik), ami a dopamin szint csökkenését eredményezi, ez pedig enyhe bizonytalanságot, egy pici éhségszerű érzést okoz, de ezt nyilván nem érezzük, mert éppen rosszul vagyunk életünk első cigije után. Mi ebben a jó? Semmi. Biztosak vagyunk benne, hogy na, erre soha nem fogunk rászokni. Aztán elszívjuk a második cigarettát. A dopamin szint ismét megemelkedik és az agy jutalom idegpályái stimulálódnak, apró kellemes érzés tölt el, amit valószínűleg még mindig nem veszünk észre a kellemetlenségektől, amiket a dohányzás okoz. Viszont ezzel elkezd kialakulni bennünk egy reflex, ami minden egyes újabb cigaretta elszívásával megerősítést kap: ha dohányzom, akkor megnő a dopamin szint, ami kellemes, ha nem dohányzom, akkor csökken a dopamin szint, ami kellemetlen. A jutalom idegpályát az evolúció azért találta ki, hogy a helyes viselkedésre rászoktasson minket, ezzel is segítve a túlélésünket. Ezt használja ki a nikotin arra, hogy függővé tegyen. Minden szál cigivel egy újabb megerősítést kapunk: dohányozni jó, nem dohányozni nem jó. Pár ezer alkalom után már teljesen biztosak vagyunk benne, hogy dohányozni nem csak hogy jó, de egyenesen szükséges, hiszen erre van beprogramozva az agyunk, sőt, elkezdünk pánikba esni, ha nem gyújthatunk rá, ha nem követhetjük a belénk programozott reflexünket, mivel ez a túlélésünket hivatott szolgálni. Ha nem gyújthatunk rá, az olyan, mintha a létünket fenyegetné valami. Minden rendes dohányos szokta ezt érezni, ha valami hosszan meggátolja a füstölésben. Pedig ha nem gyújtunk rá, akkor kizárólag egy apró kellemetlen éhségszerű, bizonytalan érzést fogunk érezni: az elvonási tünetet. Ez a tünet egyébként annyira enyhe, hogy éjszaka soha nem ébredünk fel rá, pedig nyolc óra alvás alatt a szervezetünkben a nikotin 95%-a elbomlik. Ha simán kibírunk 8 órát rágyújtás nélkül éjszaka, akkor miért szenvedünk, ha ugyanennyit ki kell bírnunk ébren? A függőség miatt. Ez a függőség pedig elsősorban az agyunkban létezik. A fizikai tünetek nagyon enyhék.

A nikotin függőség idővel aztán egyre súlyosabb lesz: az agy hozzászokik a nikotinhoz és egyre többet igényel belőle, hogy azt a kis kellemes érzést produkálni tudja, ami az elvonási tünetek csökkentésével jár. A dohányzás által felborított kémiai egyensúlyt bizonyos anyagok termelésének visszafogásával, mások termelésének fokozásával megpróbálja kompenzálni, így a dohányzásnak már nincs olyan erős hatása, növelni kell tehát az adagot. Elindultunk a lejtőn lefelé, innen már nincs megállás, csak idő kérdése és erős dohányosok leszünk, legalább is olyan erős dohányosok, amennyire erős a szervezetünk. A gyenge szervezetű emberek nem tudnak annyit dohányozni, nem tudnak megbirkózni a méreggel.

Nézzük most meg, hogy milyen pozitívumai vannak a cigarettának.

Megnyugtat, oldja a stresszt
A cigaretta nem nyugtat meg és inkább okozza a stresszt, minthogy oldaná. A szénmonoxidtól oxigénhiányos állapot áll elő, a nikotin megemeli a pulzust és a vérnyomást, megterheli a szívet, a tüdőbe jutó méreganyagoktól enyhe mérgezési tüneteket észlelünk, ez sok minden, csak nem megnyugvás. Az elvonási tünetek enyhítése ugyan kellemes érzés, de a nemdohányzóknak nincsenek elvonási tüneteik, amiket enyhíteniük kellene.

Segít koncentrálni
A dohányzás nem segít koncentrálni, sőt, csökkenti az agy oxigén-ellátását, ami éppen hogy gátolja a koncentrációt. A nikotin ugyan ezt megpróbálja ellensúlyozni a vérnyomás és a pulzus növelésével, de ezzel stresszt okoz, ami szintén nem segít. Az egyetlen dolog, ami a dohányosnak segít, az az, hogy a rágyújtástól enyhülnek az elvonási tünetek.

Jó ízű a füst
A füst pocsék ízű, kátrány van benne, ami keserű, nikotin, ami csípős, meg még egy csomó szörnyű ízű anyag. Az ízét senki nem élvezi, csak azt, hogy az elvonási tüneteket enyhíti. Persze vannak aromásított dohányok. A pipában, vízipipában használnak ilyeneket, de néha szivarban és cigarettában is. Ezeknél az aromásítástól valóban kellemes lehet az íz, de annyi minden másnak sokkal kellemesebb az íze, ami ráadásul nem okoz függőséget és egy csomó szörnyű betegséget...

Jó érzés a füstöt beszívni.
Egyáltalán nem jó érzés. Ha nem dohányzol, és mégis be kell lélegezned valaminek a füstjét, akkor azt nem élvezettel teszed, ugye? Félsz, hogy ártalmas, félsz, hogy megfulladsz, elkezdesz köhögni. Amit dohányzás közben érzel, az csupán az elvonási tünetek enyhítése.

Mondd, mi a jó még a dohányzásban? Bármit is mondasz, az a válasz, hogy kizárólag egy dolog jó benne: az elvonási tünetek enyhítése. Minden más csak önámítás, amit a függőség okoz. Tehát ha nem lennének elvonási tüneteink, akkor egyfolytában olyan jó lenne nekünk, mintha mindig éppen dohányoznánk? Nem, sokkal jobb lenne, mert még a mérgekkel sem kellene megküzdenünk.

Összefoglalva: a nemdohányzóknak sokkal jobb, mint a dohányzóknak. Mindig. Amikor a dohányos rágyújt és csillapítja az elvonási tüneteket, akkor majdnem olyan jó neki, mint egy nemdohányzónak. De akkor is csak majdnem.



0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

2009. november 8., vasárnap

A dohányzás okozta betegségek

A dohányzás egy csomó súlyos betegséget okoz, szerintem te is simán fel tudsz sorolni vagy tízet fejből. Próbáld most meg. És kérlek, ne hagyd ki az impotenciát, meddőséget, gégerákot, érszűkületet (tudod, aminek amputált végtagok az eredményei), fogínysorvadást (amitől kihullanak a fogaid), a szembetegségeket (az öregkori vakságot például), az állandó erőtlenséget és az idő előtti öregedést sem.

Mi, dohányosok a tökélyre fejlesztettük azt a képességünket, hogy nap mint nap ne nézzünk szembe a dohányzás ártalmaival. Az egyik fülünkön be, a másikon ki. Ilyen velünk nem történhet meg, csak mással. Hát ez tévedés. Szokott fájni a fejet? Szokott fájni a gyomrod? Érzel furcsa viszketés-szerű érzést a lábadban esténként? Keveset mozogsz, mert fáradt vagy? Megnézted a fogínyedet a tükörben és visszahúzódott a fognyakadról? A véredben túl sok a koleszterin? Az ultrahang enyhe meszesedést mutatott ki a nyaki ütőeredben? Még mindig azt gondolod, hogy ez veled nem történhet meg? Hiszen éppen most történik!

Nyugi, nem akarlak halálra riogatni rákos tüdők, gégemikrofonok és levágott lábak látványával, nem vagyok én olyan. Csak azt szeretném elmondani, hogy rájöttem, hogy mi dohányosok milyen fantasztikusak vagyunk az önáltatásban.







Na jó, azért egy gégemikrofonos mégis becsúszott. Bocs.
0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

2009. november 6., péntek

A dohányfüst összetevői

A dohányfüst alapvető összetevői a nikotin, a kátrány és a szénmonoxid. Ezeken felül a dohányfüstben kb. 4000 különböző vegyi anyag található, amiből több, mint 40 rákkeltő, de a többi sem veszélytelen. Itt van például a Polónium 210, ami egy radioaktív izotóp, vagy a hidrogén-cianid, az ammónia, az alkoholok, az aldehidek, policiklikus aromás szénhidrogének, a fémionok és még sorolhatnám.

Egy cigaretta füstje kb. 2 liter térfogatú. Ebben milliliterenként 3-5 milliárd 0,2-0,4 mikron átmérőjű szemcse található. Ezek a forró füstszemcsék rongálják a fogínyt, a szájat, a nyelvet, a garatot, a légcsövet és a tüdőt.






0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

Szénmonoxid

A szénmonoxid méreg. A vérben a hemoglobinhoz kötődik meggátolva ezáltal a szervezet oxigén ellátását. A mérgezés tünetei: fejfájás, hányinger, szemkáprázás, nagyfokú gyengeség, összeesés, súlyos mérgezésnél szapora légzés és pulzus, eszméletvesztés, görcsök jelentkeznek, majd beáll a halál. A krónikus mérgezés tünetei: makacs fejfájás, álmatlanság, emlékezetzavar, mozgáskoordinációs problémák, kimerültség. A mérgezés ellenszere az oxigén.

A szénmonoxid már 1,3%-os koncentrációban is pár perc alatt halált okoz.





0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

Kátrány

A kátrány a dohányfüst legkárosabb összetevője. Erősen rákkeltő hatású, károsítja a szöveteket, fogínysorvadást okoz, ami a fogak elvesztésével jár. Felelős a szájrák, gégerák, légcsőrák, tüdőrák, gyomorrák és más rákos betegségek kialakulásáért. Mutagén hatású, fejlődési rendellenességeket okoz. A kátrány felhalmozódik a tüdőben, elpusztítja a léghólyagocskák falait, csökkenti a légzőfelületet, ezáltal tüdőtágulást okoz. Gátolja a csillószőrök mozgását a légúti hámsejtek felszínén, ezek felelősek a légutak portól, baktériumoktól való megtisztításáért. A kátrány a légzőszerv-rendszert folyamatosan gyulladásban tartja.









0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>

Nikotin

A nikotin egy természetes rovarölő szer, ami a burgonyafélékben, különösen a dohányban található meg, amit a növény azért termel, hogy a rovarok ne egyék meg. Rovarirtóként sokáig használták, de manapság is előfordul, hogy pár cigarettányi dohányt áztatnak vízben, és az így nyert barna lével mossák le a szobanövényeket levéltetvek ellen.

Az emberi szervezetben a nikotin vérnyomásnövelő és érszűkítő hatású, ezáltal jelentősen megterheli a szívet és a keringési rendszert. Stimulálja a szervezet zsír és koleszterin tartalékának a vérbe ürítését, így érelmeszesedést okoz. Az anya szervezetébe jutva a magzatban fejlődési rendellenességeket vált ki. Minden hátrányos egészségügyi hatásának felsorolása igen hosszú volna, hadd emeljek ki csak párat: impotencia, szürke hályog, izomfájdalmak, álmatlanság, szív- és érrendszeri betegségek, az immunrendszer gyengülése, ízületi problémák, kimerültség.

A nikotin erős méreg. Felnőtt embereknél 40-60 mg nikotin azonnali halált okoz. A nikotinmérgezés tünetei a következők: szapora pulzus, magas vérnyomás, izzadás, sápadtság, testhőmérséklet csökkenés, remegés, szédülés, émelygés, hányás, hasmenés. A szimpatikus aktivitást rövidesen sokk, majd keringés-összeomlás követi és beáll a halál. A mérgezésnek nincs ellenszere.

A nikotin kábítószer, pszichoaktív drog. Befolyásolja a hangulatot, több féle, egymással ellentétes hatást vált ki egyszerre, plédául élénkítő és nyugtató hatású. Az agy dopamin termelését serkenti, akár csak a kokain vagy a heroin, és ilyen módon e kábítószerekkel azonos mechanizmus révén okoz függőséget. A nikotin addikció az egyik legerősebb és leggyorsabban kialakuló függőség. Ennek ellenére a leszokás nem olyan nehéz, mint más kábítószerek esetében, mivel az agy jutalom-idegpályáinak érzékenységét a nikotin nem csökkenti, hanem növeli.







0 megjegyzés | Elküldöm e-mailben >>
 

Nem szívok többet - Copyright © 2009 by me